Prevenció 

  • Prevenció, regeneráció, rehabilitáció

    Akik már ismernek, tudják rólam, hogy mindig igyekszem vendégeimnek a legjobb tudásommal, és kellő empátiával segítségére lenni, bármilyen problémával kerestek is meg. Egy aktuális betegség hatékony, gyors és „költségkímélő” megoldása nem könnyű feladat. Nemcsak azért, mert rengeteg szempontot kell ilyenkor figyelembe venni, hanem azért is, mert pénztárcánk tartalma sajnos egyre kisebb, gyógyulásunkra, egészségünk megőrzésére fordítható kereteink igen szűkösek. Szakemberként ezért igen fontosnak tartom, hogy csak a legmegfelelőbb, és az igazán jó kombinációk javaslatával éljünk. Mára már számtalan értékes gyógyhatású készítmény van forgalomban, tehát nem egyszerű a választás. Feladatom, hogy ebben a nagy piaci kínálatban megtaláljam, felismerjem, teszteljem, és méréseimmel igazolni tudjam javaslataim helyességét.

  • Ami szinte alig működik

    Az egészségügyi célú prevenció a betegségek keletkezésének megelőzését, az egészség fenntartását, és a szervezet megedzését, illetve az állapotromlás megakadályozását is jelenti. A prevenció célja az egészségi állapot és az életminőség javítása, az egészség védelme, a betegségek, sérülések megelőzése. Az elsődleges prevenció keretében, a betegségek és sérülések megelőzése érdekében legfontosabb eszköz az egészségnevelés, ami az egészséges személyek egészségi állapotának megőrzését, ellenálló képességük fokozását, a betegségekkel szembeni fogékonyság csökkentését jelenti. A másodlagos megelőzés során a betegség korai felismerésére illetve az egyes rizikótényezők korai kiküszöbölésére törekszenek, ezért ez a kóros folyamatok kialakulásához vezető tényezők időben felismerésén és gondozásán alapul. A másodlagos prevenció fő eszközei a szűrővizsgálatok, amelyek igénybevételének egy részét az egészségbiztosítás is támogatja.

  • Ahogy mindenki számára érthető

    A rekreáció latin szómagyarázata iskolai szünidő, kikapcsolódás, felüdülés. Etimológiai értelmezése vissza alkotás, az eredeti állapot visszaállítása, pihenés, aktív kikapcsolódás. Modern értelmezése a szabadidő eltöltésének kultúrája, az életminőség tana. Az ember felfrissülését, munkavégző képességének újrateremtését, az igényesen megélt minőségi élet megteremtését szolgálja. Célja a felüdülés, jó közérzet megteremtése, egészség megszilárdítása, betegségek megelőzése. 

  • Étkezési zavarok, táplálkozási anomáliák

    A mennyiségi táplálékbevitel kétféle irányban térhet el a kívánatostól. Az egyik, amikor a szükségesnél kevesebb táplálékot fogyaszt, a másik pedig a túlzott bevitel. Előbbire tipikus példa a tinilányok különféle alternatív táplálkozási formái, mint például a vegetáriánizmus vagy a divatfogyókúrák. A média által közvetített "modellalkat" sok fiatal lány álma, és ennek elérése érdekében sokszor bármire képesek. A vegetáriánizmus gyakran vezet vitamin-, ásványi anyag-, valamint fehérjehiányhoz. A tejet, illetve tejterméket sem fogyasztó vegetáriánusok között gyakran fordul elő kalciumhiány, amelynek következtében a csontrendszer fejlődése elégtelen lesz. Ez azért is jelent nagy problémát, mert felnőttkorban a csontrendszer már nem fejlődik tovább, erről a felnőttkor eléréséig kell gondoskodni.

  • Betegebbek vagyunk, de miért?!

    Az utóbbi időben az ún. nem fertőző, civilizációs berendezkedéssel összefüggő megbetegedések terjedtek el a fejlett és fejlődő országokban. A korábbi fertőző, járványszerűen előforduló betegségek napjainkra visszaszorultak a orvostudomány rendkívüli fejlődése következtében. A korunkat jellemző egészségügyi helyzet tehát meglehetõsen ellentmondásos. Egyrészről egy igen korszerű orvosi háttér áll a jóléti társadalmak mögött, amely objektív tudományos ismereteket, széleskörű orvosi tapasztalatokat és fejlett gépparkot, műszerezettséget foglal magában. Másrészről azonban úgy tűnik, mindez kevésnek bizonyul a jelen szakmai kihívásait illetően, hiszen emberek tömegei betegszenek meg továbbra is. Kórházaink telve vannak keringési-, mozgásszervi-, daganatos-, és légzőszervi betegekkel. A lelki zavarok miatt egyre többen veszítik el lábuk alól a talajt, és keresnek menekülést valamilyen -ideig-óráig megnyugvást vagy felejtést nyújtó - szenvedélyben (cigaretta, alkohol, kábítószer). Mivel magyarázható, hogy az egyre fejlődő tudományos háttér mellett mégis egyre több a megbetegedés?

  • Az egészségvédő életmód alapelvei

    Az ember életmódját szokásai alakítják. Az egészségvédelem oldaláról szemlélve léteznek helyes - azaz egészségünk javulását szolgáló -, és helytelen - azaz szervezetünket valamilyen mértékig károsító - szokások. Erõnlétünket, fizikai és szellemi állóképességünket - hosszabb távon - a testünkben zajló bonyolult biokémiai folyamatok határozzák meg /emésztés, enzim mûködés, felszívódás, beépülés, kiválasztás, regeneráció, stb. /, amelyeket nagymértékben befolyásolhatunk életvitelünkkel. Hazánkban a megbetegedések 75-85 % - a életmódbeli okokra vezethetõ vissza. Az életmód alappillérei: a táplálkozás, a levegõ, a víz, a napfény, a testmozgás, a pihenés, a mértékletesség, és a lelki nyugalom.

  • Egészségünk része

    A mozgás javítja az agyi vérkeringést, és nagyon valószínű, hogy a fizikai tevékenység jó hatással van az idegsejtek állapotára az agy hippocampus részében is. Az iparilag fejlett társadalmakban a népesség fizikai aktivitása jelentősen csökkent, általánossá vált az ülő életmód. A mozgásszegénység különösen jellemző és nagyfokú az idősebbek körében. Felmérések alapján a népesség 80-90 %-a állítja azt, hogy nem mozog eleget. A mozgásszegény életmód ugyanakkor önmagában is fokozza a koszorúér betegségek kialakulásának kockázatát; sőt, közvetlen összefüggés van az inaktivitás és a szív-érrendszeri betegségek okozta halálozás között.

  • HPV, gombák és a Resveratrol

    A resveratrol egy fitoalexin, amely megtalálható a fekete szőlő, málna, fán termő eper, szilva, mogyoró, kökény héjában valamint a japán keserűfű gyökerében és szárában. A japán keserűfű a hagyományos kínai és japán gyógyászatban használatos növény, ebből nyerjük kivonatunkat. A resveratrol a közelmúltban nagy figyelmet keltett, mint élettartam-meghosszabbító táplálék-kiegészítő. Minden eddig tanulmányozott fajnál bizonyítottan meghosszabbította az egészséges élettartamot. Erősíti a szervezet ellenálló képességét, segít legyőzni a HPV-vírust, hatásos a szervezetben előforduló mikózis és penész okozta fertőzésekkel szemben is, melyektől szervezetünk csak igen nehezen tud megszabadulni.

  • Új fegyver a rák ellen!

    Végre már hazánkban is elérhető az Ortomolekuláris Medicína új terméke, az igen tiszta minőségű és megfelelő dózisú D vitamin. Lehet, hogy új fegyver lesz a rák ellen? Aki D-vitamint vesz magához, annál csökken a bármilyen okból bekövetkező halál kockázata. Ezt állapította meg egy új európai vizsgálat. Emellett a D-vitamin jótékony hatású szívbetegségben, rák ellen, cukorbetegség, bélbetegségek esetén, csontritkulásban stb. Az olaszországi Milánóban működő Európai Onkológiai Intézet, valamint a franciaországi Lyonban található Nemzetközi Rákkutató Ügynökség munkatársai összesen 18, több mint 57 ezer emberre kiterjedő kutatás eredményeit tekintették át. Ezekben a vizsgálatokban a D-vitamin napi adagolása 300 NE-től (nemzetközi egység) egészen 2000 NE-ig terjedt, az alkalmazott átlagos napi adag 528 NE volt.

  • Az a csodálatos oxigén terápia!

    Az oxigén hiányát a szervezet már igen hamar jelzi, hosszú távon pedig sok problémánk alapját képezheti. Dr. Eigi Noguchi szerint az oxigénhiány rovására írható a fejfájás, az állandó fáradtság, feszültség, szorongás, a rossz állóképesség, az éjszakai álmatlan forgolódás, időnként az ízületi fájdalmak, gyakorta a testsúlyproblémák és nagyon sok esetben az allergiás tünetek. Oxigén nélkül nincs emberi élet. Az emberi test sokmilliárdnyi sejtjének ez az éltető eleme. A szervezet működésének funkciói az agyműködéstől a mérgező anyagok közömbösítéséig, az érzékelés képességétől a gondolkodásig, egyaránt az oxigénből származó energiától függnek. A maximális teljesítmény és egészségi állapot elérésének kulcsa ennél fogva a sejtek oxigén ellátásának tökéletesítése, mert csak így tudnak megfelelően működni.

  • Az elhízás veszélyei

    Az alma, vagy körte típusban való besorolás nem öncélúan történik, mert megfigyelések szerint az alma típus hajlamosít nagyobb mértékben koszorúér-betegségre, vagy agyvérzésre. Ennek oka érthetőbbé válik, ha áttekintjük, hogy az elhízás milyen kockázatot jelent az egészségre nézve, hiszen az elhízáshoz gyakran társuló cukorbetegség, magas vérnyomás és zsíranyagcsere zavar a szív-ér­rendszeri betegségek nagy rizikótényezői közé számítanak: Statisztikai tény, hogy a II-es típusú cukorbetegek 80-90°/-a elhízott. A túlsúlyosak közel 50%-a küzd magas vérnyomással. A zsíranyagcsere-zavar esetében az alma típusban gyakran találhatók kóros vérzsír értékek, amelyek ugyancsak növelik az érbetegségek kockázatát.

  • A rák és az életmód

    A rákos betegségek egyharmadát a dohányzás okozza, és a legtöbb daganatos halálozásért is a dohányzás a felelős. A dohányzás és az alkoholfogyasztás együtt különösen veszélyes: a szájüregi rákok kialakulásának kockázatát 15-szörösére, a nyelőcső rákét pedig 25-szörösére növeli. Az alkoholtartalmú italok közül a vörösbor megengedett, hiszen rezveratrol tartalmának köszönhetően antioxidáns hatású. Természetesen ezt is csak mértékkel (napi 1-2 dl) ajánljuk.

  • Az elhízás kezelése

    Az elhízás kezelésének többféle lehetősége van, lényegében azonban valamennyi azt célozza, hogy az energiamérleget negatív irányba billentsük ki, vagyis az energiafelhasználás haladja meg az energia felvételt. Mik a lehetőségeink?

    Étrend: Az étrend lényege alacsony kalóriatartalmú diéta. Erről igen sok hasznos könyv található a könyvesboltokban, most nem részletezzük.

    Fizikai aktivitás: A fizikai aktivitásról részletesen a fejezet további részében lesz szó, itt csak emlékeztetni szeretnénk arra, hogy ennek révén tud­juk az energiafelhasználást akaratlagosan növelni.

  • Végre itt a Nyár!

    Miután keményen végigdolgoztad az év első hat hónapját, igazán megérdemled a nyaralás örömteli idejét és a könnyedebb nyári heteket. Hogy ez az időszak tényleg felhőtlen lehessen, készítsd fel házi patikádat és szervezetedet! A nyarat sokan a pollenek támadásaként élik meg, de nem kell feltétlenül szenvedned az allergiától. Jó, ha a C-vitamin mindig kéznél van, mert nagy dózisú C-vitamin-pótlással hatékonyan csökkentheted az allergiás reakciók kialakulásáért felelős hisztamin szintjét, emellett a bőröd szépségét, feszességét is támogatja és antioxidáns védelmet is biztosít szervezetednek. A C1000 Plus egy tablettában tartalmazza azt a hatékony dózist, mellyel már javulást lehet elérni.

Természetesen